Csöppnyi kis 'japánság' egy hétvégi kertben
Egy hétvégi kertben a házikó felújítása utána a tulajdonos a kertet is szerette volna nyugodt pihenőhellyé és kikapcsolódásra egyaránt alkalmassá tenni. A feladat olyan kertkialakítás volt, ahol a víz jelentléte az épített környezettel, valamint a növényzettel egybeolvad.
Az erecske egy bambuszforrásból a ház mögött ered, majd a felszínen csermellyé szélesedve a ház mellett csordogálva a görgeteg kövek között, a hidak, majd a himalájai cédrus alatt a tóba torkollik.
A tó felett egy bambusz híd vezet át, melyről a kert távolabbi pontjaiba is el lehet jutni.
A közlekedési útvonalakat hangulatos tipegők jelölik, melyekről bepillantást nyerhet a látogató a kert titkos zugaiba, többek között a hatalmas sziklák közül kibukó vízesésekre is.
A titkos helyek mellett megtalálhatók nagy terek is, ahol a gyerekek kedvükre játszhatnak és ugrálhatnak a 'feneketlen' tóba.
- A hozzászólás regisztrációhoz kötött
- Ajánlás
