Hagymás és hagymagumós virágok telepítése, gondozása
Gyömbérliliom - Hedychium flavum
Hagymák, gumók, hagymagumók ültetését a megfelelő időben kell elvégezni - a tavasszal virágzókat ősszel, a nyáron virágzókat tavasszal.
Ha nem tudjuk időben elültetni őket, akkor száraz hűvös helyen tároljuk.
Ezek a növények jó vízelvezetésű talajt igényelnek. Ha a talajunk ennél kötöttebb, akkor az ültetőlyuk aljára szórjunk vékony kavicsréteget, hogy a hagyma, illetve gumó ne rothadjon el.
A tavasszal virágzó hagymásokat ültethetjük gyepfelületbe is. A műveletet ősszel végezzük, lehetőleg a lenyírt gyepfelületbe. Véletlenszerűen hagymaültető kanállal gödröket készítünk a területen, belehelyezzük a hagymákat, úgy, hogy a hegyes felük felfelé álljon. A talajt az ültetőkanálból a hagymára engedjük, majd finoman megnyomkodjuk. Az ültetés a hagyma 2-3 szorosának megfelelő mélységbe történjen.
Eszköze a kézivilla mely a gyomirtáshoz, talajgondozáshoz szükséges, és a hagymaültető.
A télen áttelelő hagymák (kínai liliom, hóvirág) a talajban hagyhatók, ezeket nem szükséges télre felszedni. Ha ez az állomány elsűrűsödne, szétosztásukat, átültetésüket a nyári hónapra kell hagyni, amikor a lombjuk már leszáradt. A megtisztított, ép hagymák nyár végén, kora ősszel ismét ültethetők.
Azokat a hagymás növényeket, melyek fagyérzékenyek és nem képesek áttelelni, (üstökliliom, kardvirág) ősszel, még az első fagyok előtt fel kell szedni. A hagyma fölött 7-8 cm-re vágjuk le a szárat és a leveleket. Száradás után tisztítsuk meg, a sarjhagymákat távolítsuk el, majd szellős, 5-10°C-os helyen tároljuk tavaszig. A nagy tövek, gumók szétvágását, osztását tavasszal, ültetés előtt végezzük.
Vannak olyan nem télálló hagymás növények, melyek tárolás során kiszáradhatnak (gyömbérliliom, gumós sarkantyúka), s ezáltal életképtelenné válnak, ezért tárolásuk során ügyeljünk arra, hogy a tárolóközeg nedves maradjon. Ilyen lehet a fűrészpor, tőzeg, faforgács. Teleltetésük szintén 5-10°C-on, szellős helyen történjen.
Azok a hagymák, melyek nyugalmi időszakban magas hőmérsékletet igényelnek (tengerszemvirág, tengerinárcisz) száraz, 15-20°C-os tárolást igényelnek.
Czirok Ibolya
- A hozzászólás regisztrációhoz kötött
- Ajánlás
