Tavirózsák szaporítása
Tavunk rendbetételének ideje késő tavasz, vagy nyár eleje. Ekkor talán már alkalmassá válik a víz hőmérséklete arra, hogy ügyködjünk benne. Az elszaporodott növényeket ilyenkor lehet szétosztani, szaporítani.
A tavunkban elburjánzott növényzet rendbetételére legalkalmasabb időszak a késő tavasz, vagy a kora nyár. Ilyenkor vegyünk fel a vízigatyánkat, vagy ismertebb néven a horgásznadrágot és lássunk hozzá!
Ha a tó mély, célszerű szivattyúzni belőle, hogy úgy ügyködhessünk benne, hogy a nadrágunkba nem folyik be melltájban a víz.
Célszerű olyan komoly szivattyút használni, mely segítségével a fenéken felgyülemlett iszap egy része is eltávolítható.
Ha ez megvan gázoljunk be eddig nyugodt halaink közé és rakjunk rendet az elburjánzott növényeink között.
Próbáljuk kiemelni a tavirózsák ültetőkosarait. Néhány év alatt a gyökerek annyira benövik otthonukat, hogy csak erőszakos módszerekkel lehet őket kitessékelni belőlük.
Nem kell kíméletesnek lennünk, bátran vágjunk bele!
Vegyünk elő egy nagy kést, és a parton vágjuk ki őket. A gyökereket vágjuk szét, lehetőleg úgy, hogy rügyek, hajtások maradjanak rajtuk, majd ültessük át őket több edénybe.
A kosarakat béleljük ki zsákvászonnal, majd rakjunk bele tóföldet, vagy ha nem készültünk fel ilyennel, akkor faforgáccsal kevert kerti földet. Ebbe ültessük bele a szétosztott töveket.
Műtrágyát nem kell hozzá adagolni, de ha feltétlenül szeretnénk adni, akkor azt igen kis mennyiségben tegyük.
A felszínre kavicsokat rakjunk, azért, hogy a növényünk - vízbe engedés után - ne akarjon minden áron a felszínre jutni.
Az így beültetett növénykosarat fokozatosan engedjük a víz alá, majd ha teljesen felszívta magát, akkor tegyük a tó medrébe.
Használjuk ki az alkalmat és tegyük rendbe a többi növényt is, hogy ne kelljen mégegyszer ezt a tortúrát végigcsinálnunk ebben az évben.
Czirok Ibolya
- A hozzászólás regisztrációhoz kötött
- Ajánlás
